„Homlokomon két aranypánt van. Az egyik a cigányságom, a másik a magyarságom.” Bár az idézet eredetéről viták vannak, abban mindenki egyetért, hogy Jónás Tímea méltán kapta meg az Aranypánt-díjat.
Az elismerést immár másodszorra ítélik oda olyan hétköznapi roma hősöknek, akiknek munkássága mindenki számára példaértékű lehet. Jónás Tímea egész életében büszkén viselte „aranypántjait”. A származása miatti megkülönböztetések és nehézségek nem törték le, sőt megerősítették. Ahogy ő fogalmaz: meg akarta mutatni, hogy attól még, hogy barna lány, van esze.
Jónás Tímeának a Nyírő Gyula Kórház OPAI egyes pszichiátriájának főápolójaként ezt ma már nem kell bizonyítania. Ő mégsem elégszik meg ennyivel. Épphogy átvette a díjat, vissza is tért a részlegére dolgozni, hogy – már amennyire egy ilyen elismerés átvétele után lehetséges – kizárhassa a külvilágot és a betegeivel foglalkozhasson. Mi is a pszichiátria egyik irodájában értük őt utol.
***
Távolról indult a története, amely az Aranypánt-díjhoz vezetett.
Szabolcs megye egyik falujából származom, Tuzsérról. Romatelepen, azaz cigánytelepen nevelkedtem egy hétgyermekes családban.
Romatelep vagy cigánytelep? Számít a megnevezés?
Sokan a roma szót használják, mert a cigány nem cseng ma olyan szépen. Azt gondolom, ha valaki felvállalja a származását, akkor vállalnia kell a cigány nevet is. Ez a szó nem lehet sértő, ha jó példa, jó ember áll mögötte. Nekem sem az. Mindig nyíltan vállaltam, hogy cigány lány vagyok.
Hogyan emlékszik vissza a telepi életre?
Azt tanítják rólunk a tanórákon, hogy mi, cigányok nomád életmódot éltünk, de nagyon összetartóak voltunk. Ez máig így van, ezt megtapasztaltam kisgyermekként is a telepen. Hatalmas közösségben éltünk. Bölcs emberek tanítottak minket esténként a tűz körül. Folyton ott ültem közöttük, ittam a szavaikat, minden új dolog érdekelt. Sokat köszönhetek nekik, de hamar éreztem, nem szabad a telepen maradnom, mert ott nincs jövőm.
Már kisgyermekként érezte, hogy el kell onnan mennie?
Akkor fogalmazódott ez meg bennem, amikor a faluból lejött a telepre az iskola egyik tanára. Minden szülőt felkeresett, akinek ősztől tankötelessé vált a gyermeke. Hozzánk is eljött. Nagyon megörültem, hogy végre megtanulhatok írni-olvasni, azonnal rohanni akartam az iskolába. Elszomorodtam, amikor megtudtam, szeptemberig várnom kell.